Cikkek
VAY NAPOK - Terményfelismerő és gépészeti vetélkedő
2019.március 05.-án került megrendezésre a mezőgazdasági - műszaki szakmai munkaközösség szervezésében és lebonyolításában a termény felismerés és gépészeti vetélkedő.
A mag és terményfelismerési verseny külön termekben zajlott majd a részfeladatok megoldását követően az eredmények összesítésre kerültek. A nagyszámú versenyzők miatt a zsűri úgy döntött, hogy kettő kategóriában hirdet győzteseket.
A gépészeti ügyességi vetélkedőt a már megszokott módon egy 13+1 kérdéses gépész totó selejtező előzte meg.
Majd az első öt legjobb választ adó diáknak egy szlalomozási feladatot kellett végrehajtani egy Lamboeghini traktorral.
Ahol szükség volt a legjobb traktorvezetési tudásra, mert nem lehetett sem bóját érinteni sem túlságosan azoktól távol elhaladni és nagyon fontos volt még minél rövidebb idő alatt teljesíteni a feladatot és közben a traktorra rögzített edényből is minél kevesebb víz folyhatott kiou.
A képzeletbeli dobogók legfelső fokára a következő diákok jutottak:
Felismerési versenyben:
Szakközépiskolások
1. Laskai Bence 9.I
2. Jóni Rita 9.I
3. Dajka Zsuzsanna 9.I
Szakgimnazisták
1. Szilágyi Klaudia 9.B
2. Tóth Valentina 9.B
3. Tóth Gréta 9.B
Gépészeti versenyben:
1. Pálóczi Márk 11.E
2. Szilágyi Kristóf 9.F
3. Balogh Gábor 10.E