Kitekintés Franciaországba
2012-04-26
A Leonardo program az Európai Unió egyik oktatási programja, amelynek feladata a szakképzési együttműködés fejlesztése az Európai Unió versenyképességének növelése érdekében. Egész életen át tartó tanulás program.
A baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium a fenti program keretében pályázatot nyert. A Tempus Közalapítvány közreműködésével 15 fős diákcsoport utazik 10 hétre a „Mezőgazdasági és vendéglátó ipari tanulók szakmai- és nyelvi kompetenciáinak fejlesztése Franciaországban” című projektben- mondta Nyeste Ferenc projekt felelős.
A tizenöt fős csoport tagjai Simon Gábor és Balogh Endre Richárd 11. évfolyamos tanulók. Mind a ketten mezőgazdasági gépész szakon folytatják tanulmányaikat. Simon Gábor általános iskolai tanulmányait Jándon végezte. Már kiskorában érdeklődött a biológia, a természet, a gépészet iránt, de szívesen sportolt, a labdarúgás a kedvence. A jándi ifi csapat tagja. Sok jót hallott a baktai gépész képzésről, így egyértelmű volt, hogy továbbtanulása céljául a baktalórántházi Vay Ádám Középiskola mezőgazdasági gépész szakát választotta. Kedvenc tantárgyai a szakmai tárgyak: az erőgép és a munkagép. Az idegen nyelvek iránt is vonzalmat érez. Korábban már tanult német nyelvet. Az iskolai sikeres Leonardo Pályázat révén 10 hetes tanulmány útra Franciaországba indul a Pireneusok lábánál lévő városkába, így lehetősége lesz a francia nyelvet nyelvi környezetben tanulni.
Balogh Endre Richárd Kisvarsányban végezte alsó tagozatos tanulmányait, felső tagozatra Vásárosnaményba az Eötvös József Általános Iskolába járt. Nagyon érdekelte a mezőgazdaság, ebbe nőtt bele, édesapjának sokat segített szabad idejében a kistraktort működtetni. Természetes volt, hogy tovább tanulni a mezőgazdasági gépész szakmát választotta. Több nyelvet kezdett el tanulni: francia nyelvet, ukrán nyelvet, angol nyelvet. Úgy tűnik a francia nyelv rejtelmeit közelebbről istanulmányozhatja. Mint a 15 fős csoport tagja megkívánja ismerni a francia gazdálkodást, a mezőgazdasági termelés folyamatait, a nyelvet, a gondolkodást. A fentieken kívül Gábor a francia állattenyésztést és a hozzá kapcsolódó gépesítést is tanulmány tanulmányozni fogja. Mindkét fiatalember nagy várakozással tekint az elkövetkezendő 10 hétre Franciaországban.
Friss szakmai és nyelvi tudással gyarapodva, sok-sok tapasztalattal megrakodva, érkeznek majd vissza „világjáró” útjukról. Bízva abban, hogy a külföldön szerzett ismereteket hasznosítani tudják későbbi életük során akár önálló vállalkozóként, akár alkalmazottként, de vidéki emberek lévén a saját gazdálkodásukban is.
Számukra az egész életen át tartó tanulási program valódi program az életcél megvalósításához, ezt hivatott szolgálni a kitekintés Franciaországba.
Barsy Csabáné ny.tanár
2010. május 12