Mi leszek, ha nagy leszek?

2011-05-20

A 2011. május 13-15-e között megrendezett bennmaradásos hétvégénk célja az volt, hogy a tanulók a pénz kezelésében, a takarékoskodásban szerezzenek ismereteket, illetve a meghívott előadók által betekintést nyerjenek néhány szakma mindennapjaiba, válaszokat kapjanak az ebben kompetens személyektől, valamint megismerjék az adott szakmához szükséges kompetenciákat.

A megszokottól eltérően, a projekt már május 12-én kezdetét vette, hiszen ekkor került sor a helyi OTP fiókjának Dégenfeld Önkéntes Csoportja által támogatott „Gazdálkodj okosan!” című vetélkedő elődöntőjére, ahol Bergovánné Varga Judit, a kirendeltség vezetője bevezető előadásában a helyes pénzügyi magatartással kapcsolatban is adott praktikus tanácsokat. Az elődöntőben 10 csapat vett részt, közülük öt juthatott a pénteki döntőbe.

A másnap még izgalmasabbnak ígérkezett, hiszen a tanulók két csoportra oszlottak. Az első csapat a Bocskai Lövészdandár katonáinak vezetésével „kiköltözött a kollégiumból”, és beköltözött a saját maguk által felépített katonai túlélőtáborba.

A másik csoport tagjai pénteken ismét a pénzügyi vetélkedő kérdésein izgulhattak, hiszen ezen a napon került megrendezésre a döntő. A nehéz kérdésekre meglepően kreatív feladatmegoldásokat láthattunk. A szoros versenyt végül az előkészítős fiúk csapata nyerte, akik a promóciós ajándékokon kívül egy hatalmas tortát is kaptak, valamint belépőjegyeket a decemberben megrendezendő Lovas Világkupára a Papp László Sportarénába. Természetesen minden csapat kapott édességet is, így itt minden szempontból csak győztesek voltak. Ezután vacsora, majd, mint már előző évben is, megrendezésre került az AJKP Erősdiák Verseny, melyen hat fiú és három lány vállalta a megerőltető, testet és lelket próbára tévő feladatokat. Elmondható, hogy mindannyian kitettek magukért.

Másnap reggel fél kilenckor kezdődött a benti program, bár a katonai táborozók eddigre már túl voltak a reggeli tisztálkodáson és étkezésen, ami után vissza is vonultak a táborba. A többiek számára három tanteremben három előadó tartott szakmai beszámolót a rendőrök, a tűzoltók illetve a szociális munkások mindennapjairól. A tanulók érdeklődéssel és fegyelmezetten hallgatták végig az előadásokat, többen komoly érdeklődésről tettek tanúbizonyságot.

Az előadások után a tanulók egy új, a társadalmi érzékenyítés céljából készült játékkal, az úgynevezett „Szociopolyval” ismerkedtek meg. Itt családokat alkotva átélhették, milyen az, amikor egy család csak a segélyekből igyekszik a felszínen maradni. Valamennyi résztvevőben tudatosult, hogy ez bizony nem is olyan könnyű feladat.

Ebéd után az úszni nem tudók a Mátészalkai Városi Uszodában ismerkedhettek ezzel a sporttal, míg az itthon maradottak az esti közös szalonnasütés előkészítését végezték el a nyársak előkészítésétől egészen a hozzávalók feldarabolásáig minden munkafolyamatból kivették a részüket. Mire elkészültek, megérkeztek az uszodából is a tanulók, így megkezdődhetett a szalonnasütés, mely igen jó hangulatban telt el.

A vasárnapi programok a már a megszokott mederben folytak, csoportbontásban Mentors-on, matematika korrepetáláson, illetve az Europass önéletrajz elkészítésén dolgoztak a tanulók.

A hétvége lezárásaként pedig újra összegyűltünk az ebédlőben, ahol az oklevelek átadása mellett kötetlen beszélgetés keretében közösen értékeltük a végzett tevékenységet.

Hasznos és sikeres hétvégét töltöttünk tehát együtt, hiszen a pályaorientáció mellett diákjaink életvezetési ismereteket is magukba szívhattak a programok során.

Baktalórántháza, 2011. május 17.

Dihen Miklós AJKP csop. vez.

<< vissza