Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
A Nap kel 05:33-kor,
nyugszik 18:17-kor.

Holnap
Auguszta
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

2. találkozó Magyarországi programok, kirándulás

Élménybeszámoló
Készítette: Reményi Dorottya 10/C.

A Comenius Iskolai Együttműködések „Schüler als Wirtschaftsexperte” című pályázatban való részvételre egy kutatómunkával lehetett bejutni, amelynek címe: A Pénz fejlődése, a Pénz útja volt. Ehhez az információhoz úgy jutottunk, hogy megbeszélésen voltunk az iskolában, mely rögtön felkeltette a figyelmemet.


Eldöntöttem magamban, hogy ha meg tudom csinálni, akkor igenis, végigviszem, hogy részt vegyek ezen a programon és a kirándulásokon. Az első találkozásunk az iskolánkban volt 2014.április elején. 5 napot töltöttek itt el velünk a Lengyel és a Szlovák diákok. Tartalmas programokkal dúsítva napjainkat. Vasárnap este vártuk őket, vacsoráztak és elfoglalták a kollégiumot. Hétfőn megreggeliztek és elindultunk a Beregi-körútra. Rengeteg látnivalót és érdekességet néztünk meg: Tisza-part, Tákos, Csaroda, Tarpa, Túristvándi. A 2. nap kiállítást rendeztünk be, minden ország a sajátját. Sok tennivaló volt vele: fényképeket válogattunk, logókat, feliratokat gyártottunk, majd Prezi bemutatóval bemutattuk a magyarországi húsvéti szokásokat. Mindezek után különleges technikákkal húsvéti tojásokat barkácsoltunk: festettünk, tűztünk. Délután Nyíregyháza belvárosába kalauzoltuk a vendégeinket, és volt lehetőségünk vásárolgatni is. Szerdán a Hortobágyra és Debrecenbe utaztunk. A nagy pusztán, amely a világörökség része is nagy figyelemmel kísérték a lovas és szürke marha bemutatót. Majd a népi iparművészeten belül az agyagozással ismerkedtek. A magyar konyha ízeiből a gulyáslevest kóstolhatták meg vendégeink ebédre. Utána a vendégsereg Debrecennel ismerkedett. A Debreceni nagytemplom Magyarország egyik leghíresebb temploma. Úgy érzem, hogy ez a nap is tartalmasan zárult számukra. Csütörtökön délelőtt megnyitottuk a kiállítást, mindenki bemutatta eddigi tapasztalatait és eredményeit.

Nagyon hasznos volt, mert német nyelven kommunikáltunk, és sok új szót tanultam, de rá kellett jönnöm, hogy hiányos a szókincsem.

Nagyon hamar eltelt ez a pár nap.

Örülök, hogy részt vehettem ebben a pályázatban, mely nagyon kellemesen zárult számomra. Továbbra is szeretnék ebben a programban részt venni, mert nagyon jót tesz a német nyelvtudásom bővítésének, valamint a gazdasági ismereteim is bővültek.