Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2018. október 21. vasárnap
Orsolya, Orsika
A Nap kel 07:17-kor,
nyugszik 17:53-kor.

Holnap
Előd, Korinna
napja lesz.

Legutóbbi képek





 




 

Nyertes Comenius Iskolai Együttműködések pályázat a Vay-ban

A Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium a 2013-2015-ös évre Comenius Iskolai Együttműködések pályázatán a nyertesek között szerepel „Schüler als Wirtschaftsexperte” vagyis „Tanulók, mint gazdasági kutatók” címmel.
 

Ezekben a nemzetközi együttműködésekben a közoktatási intézmények diákjai, tanárai, nevelői, munkatársai folyamatosan tartják a kapcsolatot egymással, közösen dolgoznak a pályázatban vállalt feladatok teljesítésén. A projekt része az is, hogy a résztvevők személyesen találkoznak, kölcsönösen meglátogatják egymást, így lehetőségük nyílik jobban megismerni egymás életét, kultúráját.

A két évig futó projekt legfontosabb célja, hogy minél több tanuló vegyen részt a partnerországok látogatásán a tanulmányi kirándulásokon. A Vay-s diákok ellátogattak már Lengyelországba, Chalupky városába és még három utazás várat magára: Még egyszer a lengyel partner és kétszer Spisska Nova Ves (Szlovákia) városában található iskolát látogatjuk meg.

Órarend

2018.09.17-tól

2018.09.10-tól

Frissítve 2018.10.08!

 

 

Könyvtár nyitvatartás

  VÁSÁRTÉR  ÚT NAMÉNYI ÚT
HÉTFŐ 12:30-15:10 8:50-11:35
KEDD 8:50-11:35 12:30-15:10
SZERDA 12:30-14:15 8:50-11:35
CSÜTÖRTÖK 8:50-11:35 12:30-14:15
PÉNTEK 12:30-14:15 9:45-11:35

Látogatószámláló

Ma61
Tegnap116
Hét898
Hónap2690
Összes184550

Webmail

Nemzeti Tehetség Program