Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. április 20. szombat
Tivadar, Odett
A Nap kel 05:48-kor,
nyugszik 19:50-kor.

Holnap
Konrád
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

„Újrahasznosítjuk!” Kolis Határtalanul!

A határtalanul pályázati program keretében a szlovákiai Szepsi Középiskola tanulóival közösen valósítottuk meg a környezettudatosság köré épülő projektünket. Pályázatunk fő célja az összetartozás érzésének erősítésén túl az volt, hogy újrahasznosítunk olyan termékeket – PET palackok, melyek súlyosan terhelik a környezetünket.

Hasznos termékünk egy többségében palackokból épített melegház volt. A programban 25 fő külhoni tanuló, 3 fő kísérőtanár, továbbá intézményünkből Barta Imre, Ignáczy Zsolt és Kaluczki Gyula nevelőtanárok és 25 fő kollégiumi tanuló vett részt.

A magyarországi találkozóra 2018.04.09-13. között került sor. Előzetes feladatként, közös szelektív hulladékgyűjtés, valamint egy versenyfelhívás eredményeként több mint 1200 db PET palackot gyűjtöttek tanulóink.  A hasznos termék építése mellett több emlékezetes program kovácsolta össze a két intézmény tanulóit. Intézményünk és városunk megismerését követően a hét során ellátogattunk Nyíregyházára a Tuzson János Botanikus Kertbe valamint a Sóstóhoz.

Nagy sikere volt a Szatmár-beregi körútnak, ahol többek között megtekinthettük működés közben Túristvándiban a vízimalmot, betekintést nyertünk Tiszacsécsén Móricz Zsigmond szülőházába, Szatmárcsekén Kölcsey Ferenc síremlékénél a koszorúzás után közösen elénekeltük a Himnuszt.  A magyarországi közös élmények után tanulóink izgatottan várták a szlovákiai viszonttalálkozást, amely 2018.05.14-18. között valósult meg.

Megérkezésünk után megtekintettük a Szepsi középiskolát, valamint tájékoztatást kaptunk az ott folyó képzésekről, a szlovák oktatási rendszerről. A hasznos termék elkészítése mellett, lehetőségünk nyílt ellátogatni többek között Tőketerebesre, ahol megtekintettük az Andrássy-kastélyt a festői szépségű parkkal. Kassán a botanikus kertet, Borsiban a Rákóczy-várkastélyt ismerhettük meg. Továbbá megcsodálhattuk a Magas-Tátrát, ahol a kedvezőtlen időjárás ellenére, lenyűgözte tanulóinkat Csorbató látványa. Élményekkel gazdagodva búcsúztunk el vendéglátóinktól, a kapcsolattartás és a további közös programok reményében.

 

Kaluczki Gyula
projektvezető