Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. március 29. péntek
Auguszta
A Nap kel 05:31-kor,
nyugszik 18:19-kor.

Holnap
Zalán
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

Diákok beszámolója a hollandiai diákcseréről - Lukács Adrienn

Vasárnap délután megérkeztünk repülővel Eindhoven-be, ahonnan elmentünk vonattal Grave-ba. Ott az állomáson már vártak minket. Elvittek az iskolába mindenkit, ahol a családok már vártak minket. Másnap reggel 08:30-kor mentünk az iskolába, ahol a tanárok és a diákok köszöntöttek mindenkit. Az iskolában voltak feladatok, amelyeket meg kellett oldanunk.
 

Ebéd után csoportokra osztottak mindenkit és mentünk városnézésre. Néztünk folyókat és voltunk múzeumban is, ahol ókori római tárgyakat mutattak be nekünk. Délután elsétáltunk a Városházára, ahol a polgármester köszöntött mindenkit, ezután pedig mentünk vacsorázni egy étterembe. Kedd reggel szintén 08:30-kor mentünk iskolába, ahol folytattuk a feladatokat. Később lehetőségünk volt részt venni biológia és kémia órán. Biológia órán mikroszkóppal vizsgáltunk egy növénydarabot, amely nagyon érdekes volt. Kémia órán lehetőségünk volt fogkrémet készíteni, amelyet megkaptunk ajándékba. Ezután tanári vezetéssel körbejártuk az iskolát, amely nagyon szép, és díszes volt. Ebéd után elvittek minket jég korcsolyázni, ami nagyon jó volt.

Délután amikor vissza mentünk az iskolába, az udvaron egy büféautó várt minket, az aulában pedig játékok. Mindenki nagyon jól érezte magát, sokat nevettünk, játszottunk és táncoltunk. Szerda reggel elmentünk Maastricht-be ahol szintén volt városnézés, és elmentünk egy pékségbe, ahol mindenki kapott egy szelet tipikus holland pitét. Ezután egy ott dolgozó férfi előadást tartott nekünk pékségről, majd megnéztük a vízimalmot. Kaptunk 3 óra szabadidőt, ezalatt szétnéztünk a városban és vásároltunk. Este szintén egy étteremben vacsoráztunk. Csütörtökön szintén folytattuk a feladatokat, majd 2 ország bemutatóját meghallgattuk és mentünk ebédelni. A délután folyamán voltunk múzeumban, ahol kaptunk feladatokat, amelyeket meg kellett oldanunk. Ezután voltunk sétálni, majd egy hajón előadást tartottak nekünk. Este szintén egy étteremben vacsoráztunk, majd otthon elköszöntünk a családtól és megköszöntük, hogy ott lehettünk. Péntek reggel az iskolában elköszönt tőlünk az igazgatónő. 11 óra körül megérkeztünk Amszterdamba, ahol hajóval szétnéztünk a városban, majd szintén mentünk múzeumba.

Délután elköszöntünk egymástól, majd volt időnk vásárolni. Vonattal elmentünk Eindhoven-be, ahol a szállásunk volt. Szombat reggel indultunk haza. Nagyon jó lehetőség volt nyelvtanulás szempontjából is. Mindenki nagyon jól érezte magát.

Lukács Adrienn 11.B