Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. április 16. kedd
Csongor, Joakim
A Nap kel 05:56-kor,
nyugszik 19:44-kor.

Holnap
Rudolf, Kiara
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

III. AJKP Országos Erő- Állóképesség Verseny

Immáron harmadik alkalommal találkoztak az AJKP erős fiataljai Baktalórántházán, hogy eldöntsék ki az erősebb és állóképesebb. A már megszokott csapatokon kívül ( Püspökladány, Hódmezővásárhely, Kiskunfélegyháza, Hajdúböszörmény, Baktalórántháza) új csapat, Törökszentmiklós is bekapcsolódott a küzdelmekbe. Pénteken (október 25- én) délelőttől egészen késő délutánig érkeztek a résztvevők. A verseny mérlegeléssel kezdődött, majd vacsora után a mátészalkai Városi Uszodába látogattunk el egy kis esti fürdőzésre.
 

Szombaton reggel kezdődtek meg a versenyek először guggolással, majd fekvenyomással folytatódott a program. Ebéd után egy óra pihenő következett, ezután felhúzással kezdtük a délutáni programot. Ebben egymás után kétszer is rekordnak örülhettünk, először Balogh István püspökladányi versenyző javította az eddig fennálló 150 kg-os rekordot 151 kg-ra, majd nem egészen két perc múlva Balogh Dávid hajdúböszörményi sportoló ezt mindjárt átírta 153 kg-ra. Késő délután a tolódzkodás következett, ahol ismét rekord született Csík Roland törökszentmiklósi versenyző révén, aki az eddig Tóth Zoltánunk által tartott 47 ismétléses rekordot 51 ismétlésre javította. A verseny a hölgyeknél is izgalmasan alakult, mert Kiss Noémi hódmezővásárhelyi versenyző hölgy, csapattársa, Varga Veronika tavalyi rekordját írta át 11 ismétlésre. Az utolsó szám a húzódzkodás volt. A verseny végeztével jó hangulatú állófogadás következett, majd a tanulók a feszültséget karaoke buliban, majd diszkóban vezették le.

Vasárnap az érdeklődők kerékpártúrán a vajai várban jártak, ahol iskolánk névadójának (Vay Ádám) életét ismerhették meg. Ezalatt a kollégiumban szakmai napot tartottunk, ahol a helyi diákok a „Bolond falu” című cigány mesét adták elő, majd pedig irányított beszélgetésen vehettünk részt, amelyben a cigányság kapcsolatát az iskolával vizsgáltuk, elemeztük.

A szakmai nap és kirándulás végeztével jó hangulatú ebéd következett, majd szponzoraink jóvoltából értékes nyereményekkel gazdagodtak a dobogós és elismert sportolók.

A vándorkupát, most már harmadjára Baktalórántháza csapata nyerte, így ez végleg nálunk marad, a következő évben új vándorkupa elnyerésére nyílik lehetőség, amit az eredményhirdetésen már közszemlére bocsájtottunk. Ezután csak a búcsúzkodás maradt hátra, valamint a tény, ismét izgalmas és tartalmas versenyt tudhatunk magunk mögött. Remélem jövőre még több csapatnak örülhetünk!

Tehát találkozunk jövőre Veletek, és nemcsak Veletek, ugyanitt!

Dihen Miklós szervező