Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2018. augusztus 16. csütörtök
Ábrahám, Rókus
A Nap kel 05:46-kor,
nyugszik 20:03-kor.

Holnap
Jácint, Arika
napja lesz.

Legutóbbi képek





 




 

Kollégiumi Farsang

A 2018.02.14-én megrendezésre kerülő farsangi kollégiumi ünnepség szellemi és fizikai megmérettetések sorozata volt.

 

Ezt az eseményt már mindenki izgatottan várta. A konyhai dolgozók is hozzájárultak a farsangi hangulat megteremtéséhez egy kis finomsággal. A vacsorához ínycsiklandozó lekváros farsangi fánkokat kaptunk. Hetekkel a rendezvény előtt ki voltak téve a plakátok, melyek tájékoztatást adtak az előkészületekről. Állarcot készített minden csapat, melyeket a zsűritagok pontoztak. Nagyon jó mulatság volt az is, hogy jelmezeket öltöttünk, így mindenki részt vett a vetélkedőben valamilyen formában. Igyekeztünk minél többen beöltözni, ugyanis minden jelmezes személy plusz pontot ért.

Totóval kezdtünk, ahol megmutathattuk mit is tudunk a farsangról. Majd a maszkok pontozása és a beöltözött emberek számolása következett. Ezt követően betűkből kellett értelmes szavakat kirakni, majd a fizikai próbák jöttek. Jelképes kiszebábú égetésre került sor, ami sorverseny formájában jelképes papírlángokkal valósult meg. A vetélkedőt egy székfoglaló zárta, ami igazán humoros és izgalmas lett. A csapatok kitartóan küzdöttek.
Minden szint igyekezett a legjobb formáját hozni.
  1. A emelet
  2. B II. emelet
  3. Vásártéri kollégium
 
 

Balogh Tímea Stella
12.D 

Órarend

2017.11.27-tól

2017.12.04-tól

Frissítve 2018.03.05!

Könyvtár nyitvatartás

  VÁSÁRTÉR  ÚT NAMÉNYI ÚT
HÉTFŐ 12:30-15:10 8:50-11:35
KEDD 8:50-11:35 12:30-15:10
SZERDA 12:30-14:15 8:50-11:35
CSÜTÖRTÖK 8:50-11:35 12:30-14:15
PÉNTEK 12:30-14:15 9:45-11:35

Látogatószámláló

Ma4
Tegnap61
Hét196
Hónap778
Összes176885

Webmail

Nemzeti Tehetség Program