Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
A Nap kel 05:52-kor,
nyugszik 19:47-kor.

Holnap
Emma
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

Csibeavató a kollégiumban

Mint eddig minden tanévben, idén is megrendezésre került kollégiumunkban 2015. 10. 20.-án az immár hagyománnyá vált csibeavató. Sok kiscsibe izgatottan várta, hogy hivatalosan is közösségünk tagjává váljon.
 


Ezt a rendezvényt hosszas készülődés előzte meg az új kisdiákok részéről, akik nagyon sokat gyakoroltak, hogy a várva várt napon minél tökéletesebben adják elő rövid bemutatkozó műsorukat. A diákok szorgalma és igyekezete meghozta gyümölcsét, mert mindegyik előadást nagy élvezettel figyelték mind a felsőbb éves diákok, mind a zsűri tagjai. Természetesen a taps és üdvrivalgás sem maradhatott el.
A színvonalas produkciók előadása után csapatépítő, játékos próbákon mérettettek meg a legfiatalabbak.A próbákat felsőbb éves diáktársaik állították össze és az ő ellenőrzésük alatt mérhették össze képességeiket, kitartásukat.  A nézősereg szurkolása a kilencedikes csapatokat még jobb eredmény elérésére buzdította. A feladatok sikeres teljesítése után elérkezett az idő, hogy csibéink letegyék esküjüket és teljes értékű tagjai legyenek kollégiumunknak. A vidám hangulatú estét az eredményhirdetés, és a legjobb csapatoknak járó jutalmak átadása követte.A csapatok teljesítményét tortával és édességgel jutalmaztuk.
A rendezvény zökkenőmentes lebonyolításában a szervezők mellett a felsőbb éves AJKP-s diákok segédkeztek - a tornacsarnok előkészítésében, a feladatok irányításában - munkájukat dicséretesen végezték.Végezetül gratulálunk minden kisdiáknak, és reméljük élvezni fogjátok kollégiumi éveitek minden egyes percét.
 
Baktalórántháza, 2015. november 9.
 
 

Tóth Beáta és Gábor István
szervezők

Galéria