Igazgatói köszöntő
Bagoly Albert, igazgató
Kedves Érdeklődő Diákok, Szülők!
Tisztelt Látogatók!
Tisztelettel köszöntöm a Kedves Látogatót megújult honlapunkon abból az alkalomból, hogy tájékozódni kíván iskolánk, a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium oktató-nevelő munkája, illetve az iskola társadalmi mikro- és makro környezetében elfoglalt helye és szerepe felől.
Ezen a honlapon a baktalórántházi köz- és szakoktatás képzési jellemzőinek megfelelően kerül bemutatásra az 1995. szeptember 01-től a jelenlegi struktúrában működő iskola és jogelőd intézményeinek, az 1962-ben alapított gimnáziumnak, illetve az 1965-ben alapított mezőgazdasági szakmunkásképzőnek a munkássága, fejlődéstörténete és jelenlegi képzési kínálata.
Az intézmény képzési és szakmai szolgáltatásait felvillantó részletek átfogóan mutatják be az iskola összetett pedagógiai-nevelési célkitűzéseit, a gimnáziumban, szakközépiskolában és a szakiskolában folyó közismereti és szakmatanulási lehetőségeket. Az alaposabb tájékozódást az iskolai tanórai, tanórán kívüli szabadidős programokról, a kollégiumi életről és az egyes gyakorlati oktatási helyekről készített képi illusztrációk megjelenítésével tesszük színesebbé. A WEB lapunkon közzétesszük képzési kínálatunkat és sok olyan információt, amit fontosnak tartunk az intézményről.
Iskolai filozófiánk hogy gyermekközpontú iskolánkban személyes odafigyelést, családias légkört biztosítunk. A tanár-diák kapcsolatunk alapja a szeretet, az odafigyelés, a bizalom és az együttműködés. Mindent tanítványaink szemszögéből vizsgálunk. Célunk, hogy diákjaink érezzék, hogy az iskolában és a diákotthonban értük és általuk történik minden. Kulcsfontosságú terület számunkra az esélyteremtés. Feladatunk, hogy egyenlő esélyt teremtsünk valamennyi tanulónak, hogy megszerettessük velük a tanulást, megpróbáljuk olyan helyzetbe hozni őket, hogy képesek legyenek az információkat saját maguk értelmezni és a jelenkor lehetőségeit mérlegelve egy elképzelésüknek megfelelő sikeres karrierpályát tervezni és ennek megvalósításáért dolgozni.
Nagyon fontosnak tartjuk az idegen nyelvtudást, a nyelvoktatást Tudjuk jól, egy fiatal ma már csak akkor boldogul a munkaerőpiacon, ha legalább egy európai nyelven társalgási szinten beszél.
A nyelvismeret mellett nagyon fontos az informatikai tudás. A legkorszerűbb informatikai eszközöket felhasználva adunk lehetőséget diákjainknak az ECDL vizsgaközpontunkban a nemzetközi számítógépes vizsga letételére.
Iskolánk fontos része a kollégium, mely a távollakó diákok részére nyújt a hétköznapokban otthont, lehetőséget felkészülni a másnapi órákra és természetesen egy igazi középiskolás diákéletet, pihenési, kikapcsolódási lehetőséget.
Mindezekből természetesen látszik, hogy közel 50 éves múltra visszatekintő iskolánk sokirányú képzési lehetőséggel, tanáraink folyamatosan megújuló tudással várják a tanulni vágyó fiatalokat, hogy közös munkával, a választott képzési profiltól függően 4 vagy 5 év múlva, lélekben és tudásban gazdagodva engedhessék útjukra őket, az iskola mottójának megfelelően, mely szerint:
"Az emberiség jövője a tehetséges fiatalok nevelésétől függ."